Támogató: Csoóri Sándor Alap – Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Projektazonosító: CSSP-TANCHAZ-2022-0254
Megvalósítás ideje: 2022.09.01-2023.06.30.

A 2022-ben 20 éves Zagyva Banda a jubileumi év kapcsán számos programmal kedveskedett a zenekar kedvelőinek, melynek egyik eleme a Jászfényszarun megrendezésre kerülő táncházsorozat volt. A házigazda Iglice Hagyományőrző Táncegyütteshez különleges kapcsolat fűzi a zenekart, hiszen a jászfényszarui csapat volt az első táncegyüttes, melynek zenei kíséretére felkérést kaptak a kezdetekkor, s azóta is állandó együttműködők kulturális tevékenységeik során. Az elmúlt két évtizedet kiemelten jó kapcsolat, számos közös munka jellemezte. A közös rendezésben megvalósuló táncházsorozat megvalósítása során is zökkenőmentesen működött a kooperáció. A 2021/2022-es évad során megrendezett Zagyva Banda táncházak sikerességének következtében Egyesületünk azzal a céllal nyújtotta be támogatási kérelmét, hogy 2022/2023-as évadban is folytassa a programsorozatot, s ismételten táncházakat szervezhessen Jászfényszarun.

A Csoóri Sándor Alap 700.000 Ft támogatást biztosított a projekt megvalósításához, melyből a zeneszolgáltatás díja, valamint az oktató és előadók tiszteltdíja került finanszírozásra. A támogatást ezúton is szeretnénk megköszönni. A táncházsorozat 2022.szeptembere és 2023. júniusa között sikeresen megvalósult.


Támogató: Csoóri Sándor Alap – Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Projektazonosító: CSSP-ZENEOKTAT-2022-0164
Megvalósítás ideje: 2022.09.01-2023.06.30.

A Tiszta Forrás Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület, valamint a velük együttműködő a Zagyva Banda legfőbb célja a magyarság kulturális örökségének megőrzése, a fiatal generációk oktatása, nevelése és fejlesztése. Különösen fontosnak tartják a népzenész utánpótlás kinevelését, képzését, ezért oktatási programjaik fókuszában elsősorban a népzene iránt érdeklődő fiatalság áll. 2019-ben útjára indítottak egy népzenei oktatási programot, mely azóta már 4 helyszínen – Nagyida, Szabadka, Veszprém és Jászberény – működik, s melynek sikeres működtetésében jelentős segítséget jelent, hogy a Csoóri Sándor Alap évről évre támogatja a kezdeményezést. A programnak köszönhetően számos fiatalnak van lehetősége népzenei oktatáson való részvételre.

A Tiszta Forrás Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület 2022 nyarán azzal a céllal nyújtotta be támogatási kérelmét a Csoóri Sándor Alaphoz, hogy a 2019-ben útjára indított oktatási programokat folytatni tudja 2022-2023-as tanévben is a vajdasági és dunántúli helyszíneken. A pályázat pozitívelbírálásban részesült, melynek köszönhetően 2022.09.01- 2023.06.30 között megvalósult a program. A Csoóri Sándor Alap támogatása elsősorban az oktatók tiszteledíjainak finanszírozásával járult hozzá a sikeres megvalósításhoz. Köszönjük a támogatásukat!